Életre váró örök szerelem

Meddő testemből

halott gyermeki

lelkek hullnak

s folynak szét

az örökkévalóság

átlátszó tükrén.

Fennakadt szemekkel

mereven nézünk midőn

életünk húrja

halkan megpendül.

Görcsösen ordít

szívemben az elmúlás

és a messzeségbe mártja

vattacukor szívét,

míg a ködbe burkolt

almacsutka Szerelmem

torkából fel nem pattan.

...

Igazából nem is tudom, hogy mit írjak. Mostanában annyi gondolat kreing a fejemben...annyira szégyenlem magam...
Tudom, hogy minden egyes pillanatban itt áll mellettem és fogja a kezem, de nehéz elhinni. Nehéz elhinni, hogy még így is fontos vagyok neki és még így is szeret.
Lassan kezdek beletörődni...lassan kezdem elfogani az életem. Bár lehet, hogy nem kellene!

Köszönöm Istenem, hogy így is vigyázol rám!

Fényjáték

Börtöntöltelék

A szürrealizmus egy pillanatra megáll.

Impresszionista módon feláll,

Lefesti a Földet.

Felszáll a buszra,

Cigarettát szív és közben

Egy mondókát dúdolva

Groteszk módon megveszi a jegyet.

Leül a helyére,

Füttyent közben egyet.

A pincér feltálal egy pohár vizet,

Hősünk kortyol, majd fizet.

Leszáll a következő megállóba,

S belebújik a nem létező kabátjába.

Elnyomja a cigarettát

És újra dúdol.

Átmászik a kerítésen

És közben az egy korty életére gondol.

Talán

Egy korty levegőt akartam venni tegnap a boltban. De nem adtak… Talán ha egy szálat kértem volna, mint ahogy a cigiből szokták néha, akkor kiszolgálnak...Nem tudom…holnap újra megpróbálom...addig meg spórolok.

Utolsó

Egymást

Követő

Szavak.

Magasság

Átlátszó

Forróság.

Színtelen

Életek,

Zsírkréta

Képzelgések.

Tintába mártott

Érzések.

Papírra firkált

Ébredések.

Borotva pengéjén

Táncoló

Fájdalmas

Hangok.

Művészet

Értelmetlenül álló

Karácsonyfa,

Húsvéti nyuszi

Sálba csomagolt

Kenyérdarab.

Keresztre feszített

Messiás,

Utolsó

Reménybe kapaszkodó

Átszálló

Imádkozó

Emberi hasonmás.

Megfoghatatlan

Minden mi érzékeinkkel fogható,
A kezünkben csücsül meztelen.
Csak egyedül a lelkünk
Integet a távolból mereven.
Felemás gyermekei vagyunk
Árnyékunk fényjátékának
S ősszel borított részeg
Szíveket kergetünk szüntelen,
Pedig gyermeke a tavasz
A fájdalom görcsös sikolya
Lábunk alatt roskad,
Könyörög nesztelen.